Archívum

Paktum partnerségi rendezvény a Csabagyöngyében

Partnerségi rendezvényt tartott a Csabagyöngye Kulturális Központban a Békéscsabai Járási Foglalkoztatási Paktum december 12-én. Az eseményen többek között bemutatták az inaktív emberek elérésének lehetséges módszereit és a Foglalkoztatási Információs Pontok működését.

Szatmári Júlia, a Civil Szervezetek Szövetségének szakmai vezetője az inaktív emberek eléréséről,  beszélt.

– A Civil Szervezetek Szövetsége 2005-óta végez munkaerő-piaci szolgáltatást egyénre szabott módszerekkel. Az inaktívak felkutatásába bevonjuk a tagszervezeteket is, jelenleg 98 civil szervezet tartozik a szövetség égisze alá, az ő együttműködésük nagymértékben segíti ezeknek az embereknek az inaktívak elérését – fogalmazott Szatmári Júlia.

Ruzsa Alexandra, a Békés Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának munkatársa a jövőképről és az együttműködésről ejtett szót, és a motivációk, életcélok szerepének fontosságáról beszélt előadásában.

A Paktum Iroda és a Foglalkoztatási Információs Pontok (FIP) működését Opitzerné Tóth Zsanett projektmenedzser ismertette. Mint mondta, ezeket a Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. üzemelteti. A FIP Békéscsabán a Csabagyöngyében érhető el. A projektmenedzsere előadásában elmondta: ezek a pontok többek között az álláskeresésben, valamint az önéletrajzok megírásában is segítséget nyújtanak. Hozzátette: a programban résztvevő emberek képzési támogatásban és vállalkozóvá válási támogatásban részesülhetnek, ezen kívül bérköltség- és bértámogatást is tudnak nyújtani munkáltatóik számukra.

A rendezvény a TOP-6.8.2- 15-BC1- 2016-00001 azonosítószámú, Helyi foglalkoztatási együttműködések Békéscsaba Megyei Jogú Város területén és várostérségében című projekt keretében valósult meg.

MKIK: Optimisták a magyarországi vállalkozások

Egyre optimistábbak a magyarországi vállalkozások a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet októberi felmérése szerint.

Az MTI-hez hétfőn eljuttatott tájékoztatásban kifejtették, a 2830 vállalkozás vezetőjének válaszain alapuló konjunktúramutató értéke a 2018. áprilisi 52,6 pont után 2018 októberében 55,5 ponton állt, amely az adatfelvétel kezdete, 1998 óta a legmagasabb.

A bizonytalansági mutató értéke két ponttal csökkent az áprilisi értékhez képest, októberben 37 ponton áll. A cégvezetők valamelyest pozitívabban ítélték meg októberben a jelenlegi és a várható üzleti helyzetüket, áprilishoz képest októberben mindkét mutató egyaránt 1-1 pontot javult, az üzleti helyzet megítélése 50 ponton, a várható üzleti helyzeté pedig 43 ponton állt.

Ugyanakkor a megrendelések várható alakulásával kapcsolatban enyhén pesszimistábbak lettek a cégvezetők, az előző fél évhez képest 1 ponttal csökkent a mutató értéke, 55 pontra.

„Békéscsaba hazavár”: Március közepéig lehet pályázni

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet a felsőfokú tanulmányokat folytatók támogatására a „Békéscsaba hazavár!” felsőoktatási hallgatói ösztöndíj elnyerésére, valamint a diplomás pályakezdők támogatására a „Békéscsaba hazavár!” életkezdési támogatás elnyerésére.

 A „Békéscsaba hazavár!” felsőoktatási hallgatói ösztöndíj pályázati kiírása 

Elnyerhető támogatás:

Az ösztöndíj összege félévenként 5 hónap időtartamra (szeptembertől januárig és februártól júniusig) havi 40.000,- Ft, amely a pályázat benyújtásakor folyamatban lévő félévtől négy félévig, de legfeljebb az oklevél megszerzéséig jár.

A „Békéscsaba hazavár!” életkezdési támogatás pályázati kiírása 

Elnyerhető támogatás:

Az ösztöndíj összege egyszeri 300.000,- Ft, amely az ösztöndíjszerződés megkötését követő 15 napon belül kerül átutalásra a pályázó által megjelölt pénzforgalmi számlára.

 A pályázatok benyújtásának helye: Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szociálpolitikai Osztály 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17.

A pályázatok beérkezésének határideje: 2019. március 16.

A pályázati űrlap Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szociálpolitikai Osztályán igényelhető vagy letölthető Békéscsaba város honlapjáról.

Kérjük, hogy a borítékra írják rá: „Békéscsaba hazavár!” életkezdési támogatás pályázat vagy „Békéscsaba hazavár!” felsőoktatási hallgatói ösztöndíj pályázat

A pályázati döntésekről szóló értesítés várható ideje: 2019. április 20.

A „Békéscsaba hazavár!” felsőoktatási hallgatói ösztöndíj és a „Békéscsaba hazavár!” életkezdési támogatás elnyerésének feltételeiről bővebben a www.bekescsaba.hu oldalon a pályázati hírek között olvashatnak.

Növekvő karácsonyi forgalomra számítanak az áruházak

Erős karácsonyi forgalomra számítanak az áruházláncok, a legtöbb helyen a forgalom kétszámjegyű növekedését várják az év utolsó hónapjában a tavaly decemberihez képest – derül ki az MTI által készített körképből.

A MediaMarkt a forgalom kétszámjegyű növekedésére számít decemberben a tavalyi hasonló időszakhoz képest – közölte az elektronikai cikkeket forgalmazó áruházlánc az MTI megkeresésére.

Továbbra is népszerűek a műszaki cikkek

A vállalat jelezte: november közepétől indul a szezon, bronz vasárnaptól megugrik a forgalom, majdaz ezüst vasárnaptól kezdődik a csúcs.Az utolsó hét a legerősebb, akkor érkeznek a legtöbben az áruházakba. Mivel idén az aranyvasárnap közvetlenül december 24-e előttre esik, így a bronz és ezüst hétvégéken nagyobb forgalomra számítanak az előző évekhez képest. A forgalom egy átlagos hónapinak a háromszorosa is lehet, egy átlagos év közbeni hétköznapnak pedig akár a nyolcszorosát is elérheti ilyenkor.

Slágertermékek idén is a nagyképernyős, nagyfelbontású televíziók, okostévék, hangprojektorok, de keresettek a mobiltelefonok, illetve a különböző háztartási gépek is. A forgalom növekedése ezeknél a termékeknél is kétszámjegyű, ezen belül a televízióknál a nagy nyári világversenyek, különösen a futballesemények alatti forgalomnövekedést is meghaladó az értékesítés. Az ünnepi időszakban az online vásárlások is kétszámjegyű növekedést mutatnak évről évre – közölte a MediaMarkt.

Jól mennek a karácsonyi kellékek is

A Praktikernél az ünnep előtti időszakban 10-15 százalékos forgalomnövekedésre számítanak az előző év azonos időszakához képest – közölte a vállalat az MTI-vel. A barkácsláncnál nem a téli hónapok a legforgalmasabbak, ugyanakkor a tavaly karácsonyinál határozottan nagyobb növekedést várnak az idén, egyebek mellett azért, mert ebben az évben új arculatot, bővített választékot, sokkal több dekorációs design elemet tartalmaz a kínálatuk.

Decemberben a szezonális termékek, a műfenyők, karácsonyfatalpak, kültéri és beltéri karácsonyi izzók forgalma 20 százalékkal is megnőhet a tavalyi azonos időszakhoz képest. Jelentősen nő ilyenkor a világítás, a klasszikus lámpák, csillárok, falikarok, hosszabbító kábelek, kapcsolók forgalma is. Sokan vesznek ilyenkor barkácsszerszámokat, fúrógépeket, praktikus háztartási termékeket és bútort, emellett a kályhák, illetve a fürdőszoba-felszerelések a legkelendőbbek – közölték. A legnagyobb vásárlói rohamot az ezüst- és aranyvasárnapi hétvégéken várja a Praktiker, az adventi időszak általában 10-15 százalékkal forgalmasabb az év többi hétvégéjéhez képest.

Az IKEA forgalma decemberben általában másfélszerese az év többi hónapjában tapasztaltnak. A vállalat teljes éves forgalmának 10,6 százalékát bonyolítja az év utolsó hónapjában. Az ünnepi időszakban az általános, napi 8-9 ezres eladásszám akár napi 12-14 ezerre is nőhet. Az adventi hétvégék a legkiemeltebbek, ilyenkor nagyobb létszámmal várják a vásárlókat – tájékoztatta a lakberendezési áruházlánc az MTI-t.

A vállalat tapasztalatai szerint minden termékcsoport iránt nagyobb az érdeklődés az ünnepi időszakban, a legkelendőbbek a konyhai és nappali kiegészítők, textíliák, dekorációk. Közölték: az augusztus végével zárult 2018-as pénzügyi évben is kétszámjegyű éves bevételnövekedésre számítanak, ami valószínűleg meghaladja a 20 százalékot; az előző pénzügyi évet 14 százalékos növekedéssel zárták. A 2018-as pénzügyi évben 6,6 millió látogató járt az IKEA hazai áruházaiban, míg az előző pénzügyi évben 5,5 millió, és 3,7 millió vásárlót szolgáltak ki az előző évi 3,1 millió után. A teljes eladás 5 százalékát online bonyolították a 2018-as pénzügyi évben.

Átlag felett fogynak a parfümök

A dm Magyarország szintén a forgalom kétszámjegyű növekedésére számít decemberben az előző év azonos időszakához képest. A drogérialánc tájékoztatása szerint tavaly a novemberhez képest a december 33 százalékkal magasabb forgalmat hozott. A korábbi években ez az arány még magasabb volt, négy éve 50 százalékkal volt nagyobb a decemberi forgalom a novemberinél. A számokból látszik, hogy most már a többi hónapban is többet költenek a vásárlók kozmetikai termékekre, nem csak decemberben vásárolnak ezekből nagyobb mennyiségben. A decemberi a vállalat éves forgalmának 10 százalékát teszi ki.

A drogérialánc teljes kínálatának forgalma kétszámjegyű növekedést mutat az ünnepi időszakban, de átlag felett fogynak a parfümök, a szépségápolási termékek, a karácsonyi csomagok, valamint a férfi arcápolási termékek, az elektromos fogkefék és a bio élelmiszerek. A legnagyobb vásárlói rohamot az utolsó héten, különösen a karácsony előtti utolsó napokban várják.A dm szerint sokan az utolsó pillanatra hagyják a vásárlást. Egyre többen rendelnek online, már a novemberi számokon is látszik, hogy sokan az interneten vásárolnak a sorban állás helyett.

A Rossmann tapasztalatai szerint a decemberi forgalom 40 százalékkal is magasabb lehet egy átlagos hónap forgalmánál. A drogérialánc az MTI megkeresésére arról számolt be, hogy a legnagyobb kereslet a karácsonyi csomagok iránt van, de legalább 40 százalékkal több fogy a férfi és női illatokból, a dekorkozmetikai termékekből, az arcápolókból, a kisméretű elektronikai termékekből, a fürdőszerekből, a játékokból és az ünnephez kapcsolódó termékekből. A legtöbb vásárló egyértelműen az ünnepet közvetlenül megelőző héten látogat a Rossmann üzleteibe, dea karácsony előtti három hét összességében rendkívül erős,mintegy 40 százalékkal több vásárló van ezekben a hetekben egy átlagos héthez viszonyítva – tájékoztatott a drogérialánc.

Mestereket avatott a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Ünnepélyes keretek között avatták fel a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BMKIK) idei mesterképzésén résztvevő szakembereket szombaton a békéscsabai Phaedra Rendezvényközpontban. A BMKIK által indított tanfolyamokon mintegy 89 mester tett vizsgát 13 szakmában ebben az évben. A hétvégi mesteravató ünnepség egyben a 2018-as képzési időszak lezárását is jelenti.

20181110

Hosszú hónapok után szombaton dőlhetett hátra az a 89 szakember, aki idén beadta jelentkezését a kamara mesterképzésére. Az érintettek több hónapja dolgoztak azon, hogy kézbe vehessék a mesterleveleiket. A képzés november 10-én zárult, hétvégéig mindenki befejezte tanulmányait. A mestereket a kamara egy mesteravató ünnepséggel köszöntötte, ahol a résztvevők hivatalosan is esküt tettek arra, hogy legjobb tudásuk szerint végzik a munkájukat és oktatják a jövő generációját.

A jelenlévőket többek között Zalai Mihály, a Békés megyei Önkormányzat elnöke, és Orosz Tivadar, a BMKIK elnöke is köszöntötte. Utóbbi elmondta, a kamara a minőségi szakképzés érdekében erősíti a mesterkultuszt. Mint fogalmazott, a mesterszint egy magas szintű szaktudást jelent, egy ismeretátadást, erkölcsi és példamutató magatartást, megbízhatóságot, valamint kitartást feltételez.

– Nekünk szükségünk van magasan képzett szakemberekre, enélkül Magyarország nem tud kiválóan teljesíteni, a gazdasági növekedéshez elengedhetetlenül hozzátartoznak. Tudom, rengeteg probléma van a szakképzés körül. Úgy vélem, az irány helyes a duális képzés irányába, a gyakorlati ismeretek beépítése a tananyagba, illetve a szakmák népszerűsítése a fiatalok körében. Fontos lenne, hogy minél több fiatal ismerje meg a szakmai lehetőségeket, és kevesebb legyen a lemorzsolódás – mondta el. Hozzátette, mindezt a feladatot a kamara változatlanul felvállalja, és a jövőben nagyobb hangsúlyt kap a színvonal emelése, mind az iskolákban, mind a munkahelyeken.

Mészárosné Szabó Anna, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BMKIK) szakképzési osztályvezetője lapunk kérdésére elmondta, a kamara ebben az esztendőben 54 fő mesterfelkészítő tanfolyamára és mestervizsgájára kapott forrást a Nemzetgazdasági Minisztériumtól, aminek köszönhetően a támogatottak 20 százalékos önerővel szerezhették meg a mesteroklevelet.

– Mindez azt jelenti, hogy egyre nagyobb a szakemberek körében a mestercím presztízse. Az elmúlt években rengetegen tettek vizsgát nálunk, több mint ezer mestert képeztünk. A növekvő tendencia hátterében az áll, hogy belekerült a szakképzési törvénybe az, hogy bizonyos szakmáknál csak annak a cégnek lehet tanulója, akinél a gyakorlati oktató mestercímmel rendelkezik. Akik viszont elvégezték jó hírét vitték a képzésnek, és már azok is elkezdtek jelentkezni, akiknek nincs tanulójuk; most már azt mondhatjuk, hogy 50 százalékban olyanok ültek be a padba, akiket nem a tanulóképzés kényszere vitt be – fogalmazott az osztályvezető.

Az ünnepélyes rendezvényen minden érintett oklevelet kapott, melyhez a képzéshez kapcsolódó kiadvány is járt. Ebben az oktatók és képzési partnerek, valamint az új mesterek neve szerepel, továbbá a tanfolyamokon részt vevők közül több mint 50 mesterrel készült interjú.

Az eseményen először adta át az iparkamara az arany-, ezüst- és bronzkoszorús mesteri címeket. Összesen 15 olyan szakember kapott ilyet, akik 10, 20, 30 év végeznek elismert munkát szakmájukban. Ezen túl köszöntötték az októberi EuroSkills Békés megyei döntőseit és a Magyar Kézműves Remek díjat elnyerő megyei szakembereket.

Január elsejétől a NAV-nál is kötelező a cégkapu

Kizárólag cégkapun keresztül intézhetik elektronikusan adóügyeiket a NAV-nál jövőre a vállalkozások. Az egyéni vállalkozóknál nem lesz változás, ők továbbra is az ügyfélkaput, új nevén a Központi Ügyfél-regisztrációs Nyilvántartáshoz kapcsolódó tárhelyet használhatják.

20181110_web

A gazdálkodó szervezetek idén adóügyekben a Nemzeti Adó-és Vámhivatalnál (NAV) már elektronikus kapcsolattartásra és ügyintézésre kötelezettek – tájékoztatott az adóhivatal. Közölték, az év végéig képviselőik még használhatják a Központi Ügyfél-regisztrációs Nyilvántartás  tárhelyet is. Jövőre azonban az ügyfelek – egyéni vállalkozók és hivatali tárhellyel rendelkezők kivételével – az adóügyek elektronikus intézésére kizárólag cégkaput használhatnak, ami alkalmazható többek között a NAV-val való elektronikus kapcsolattartásra, a bevallások beküldésére, hivatalos dokumentumok letöltésére. A NAV, küldeményeit ugyancsak a cégkapun át küldi.

A cégkapu felépítése megegyezik a már megszokott ügyfélkapu felépítésével. A dokumentum feltöltése, letöltése és tartós tárba helyezése azonos logikával működik. A cégkapun kezelhetők a hozzáférési jogosultságok és elvégezhetők az egyes, cégkapu használatához kapcsolódó beállítások. A cégkapus kommunikáció teljes egészében kiváltja a hagyományos papír alapú levelezést. A gazdálkodó szervezeteknek – egyéni vállalkozókat kivéve – a cégkapu használatához csupán regisztrálniuk kell, amit a szervezet képviseletére jogosult természetes személy kezdeményezhet. A regisztrációval kapcsolatos tájékoztató ezen az  oldalon érhető el. A NAV az érintett gazdálkodó szervezeteket azzal is segíti, hogy a képviselőiket tájékoztatja a legfontosabb tudnivalókról, saját személyes tárhelyükre kihelyezett levélben. Tájékoztatást az a képviselő kap, akinek az érintett gazdálkodó szervezetnél a NAV által nyilvántartott képviseleti joga van.

Novembertől újraindul az Otthon Melege program

Novembertől újraindul az Otthon Melege program, amellyel a háztartási nagygépek cseréjére nyílik lehetőség. Az új kiírással a kormány kétmilliárd forint vissza nem térítendő támogatással járul hozzá a családok energiafelhasználásának csökkentéséhez – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára sajtótájékoztatón, Budapesten.

20181031_web

 

 

A program célja, hogy a lakosság olyan hűtő, fagyasztó, valamint mosógép készülékeket szerezzen be, amelyek hozzájárulnak a rezsiszámlák csökkentéséhez.

A kiírás szerint 25 ezer, 40 ezer és 45 ezer forint támogatást lehet igényelni annak függvényében, hogy milyen energiaosztályú berendezést választ a pályázó.

Az igényléseket régiónként eltérő időpontokban november 5. és 19. között lehet benyújtani, kizárólag elektronikusan, ügyfélkapun keresztül a rendelkezési keret kimerüléséig. Békés megyében november 7-én 10 órától délután 2-ig lesz lehetőség a pályázatok feltöltésére.

Elindult az elektromos autók vásárlását támogató pályázat

Hétfőtől egyszerűsített feltételekkel lehet ismét támogatásra pályázni elektromos autók vásárlásához.

20181029

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfői közleménye szerint a támogatás alapesetben előfinanszírozás, amely tisztán elektromos hajtású személygépkocsik, legfeljebb 3,5 tonna össztömegű tehergépkocsik és L7e-CU kategóriájú, áruszállításra tervezett nehéz, emelt teljesítményű kvadok vásárlásához használható fel. 

A támogatás mértéke a bruttó eladási ár 21 százaléka, legfeljebb 1,5 millió forint. A támogatható gépjárművek vételára a korábbi bruttó 15 millió forintról 20 millió forintra nőtt. További változás, hogy a gépjárművek csak a támogatói okirat hatályba lépése után szerezhetők be, a kereskedők viszont előleget kérhetnek. A gépjárműtípusokat azonban a benyújtáskor nem kell kiválasztani, az összes dokumentum helyett pedig elegendő a cégszerűen aláírt pályázati nyilatkozatot eredeti példányban postán beküldeni. 

A pályázatokat a palyazat.e-mobi.hu oldalon lehet benyújtani.

Már ma megszűnhet a lakástakarékok állami támogatása

Felmenő rendszerben kivezetnék a lakás-takarékpénztárak állami támogatását az Országgyűlés gazdasági bizottsága elnökének törvénymódosító javaslatai szerint.

20181016

Több mint 70 milliárd forintot terelne át a lakástakarék-pénztáraktól a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) programjába Bánki Erik országgyűlési képviselő tegnap benyújtott törvénymódosító javaslata. A Fidesz–KDNP-frakció politikusának – az Országgyűlés gazdasági bizottsága elnökének – beadványa úgy változtatná meg a lakás-takarékpénztárakról szóló törvényt, hogy felmenő rendszerben megszüntetné az abban rögzített éves befizetések után járó 30 százalékos, maximum 72 ezer forintos állami támogatást.

A módosítás a meglévő szerződéseket – a lakás-előtakarékossági szerződés megtakarítási idejének meghosszabbítását kivéve – nem érintené. E megtakarításokat az állam a futamidő végéig támogatja.Az indítványt bizottsági szinten tárgysorozatba vették, a parlament pedig kivételes eljárásban foglalkozik vele, azaz akár már ma zárószavazás lehet a témáról. Varga Mihály pénzügyminiszter az Mfor portállal közölte, hogy a javaslat egyezik a kormány szándékaival is.

Magyarországon négy lakástakarék működik: a Fundamenta mellett az Aegon, az Erste és OTP Bank leánya. Az Aegon kasszája ugyanakkor szeptember végén bejelentette, hogy az értékesítést októberben befejezi. A Magyar Nemzeti Bank 2017-es Aranykönyve szerint az Erste 68,5 milliárd forint betétet kezelt, a Fundamenta 432 milliárdot, az OTP pedig csaknem 282 milliárdot. A BankRáció.hu úgy számol, hogy 2018 első fél évének a végén a lakás-takarékpénztárak több mint 12 százalékkal részesedtek a teljes, 3140 milliárd forintos lakáshitel-állományból.

A Fundamenta az 55 százalék körüli részesedésével és a 800 ezer kezelt szerződésével toronymagasan vezeti a hazai lakás-takarékpénztári piacot, de a versenyhivatal felmérése szerint 2012-ben is 60 százalékos volt betétpiaci részesedése.

Az érintett cégeket írásban kerestük, hogy kommentálják a szóban forgó javaslatot, illetve közöljék, hogy állami forrás nélkül is fenn kívánják-e tartani e tevékenységüket, de lapzártánkig nem érkezett válasz. Az utóbbi kérdés különösen a Fundamenta esetében releváns, hiszen a többi szereplő egyéb tevékenységei mellett építette fel lakás-takarékpénztári üzletágát.

Az elmúlt évek eredménykimutatásai szerint mindenesetre nem valószínű, hogy nyereséges marad a lakás-takarékpénztári tevékenység az állami támogatás kiesése után. A 2016-os megtakarítási állomány után tavaly csaknem 62 milliárd forintot fizetett ki az állam támogatásként, ami éves bázison 13 százalékos növekedés.

Bánki Erik tehát úgy számol, hogy a kiutalt központi pénzek az idén meghaladhatják a 70 milliárd forintot. A politikus az összeg CSOK alá rendelését azzal indokolta, hogy bár a lakás-takarékpénztárakat több mint húsz éve támogatja az állam, ez a megtakarítási forma nem szolgálja eredményesen az otthonteremtést, miközben a szolgáltatók az állami támogatás egy részén is tízmilliárdos extraprofithoz jutnak.

Kifogásolta, hogy az állami támogatás nélkül a lakás-takarékpénztárak által kínált hozam negatív lenne. A lakástakarék-szerződések hozama kiemelkedő, akár 10 százalék felett is lehet. A politikus szerint a lakástakarék-program mára az állam és az adófizetők számára költséges, de nem hatékony konstrukcióvá vált. Ezt Bánki Erik azzal támasztotta alá, hogy miközben az öngondoskodási megtakarításoknak csak a harmadát teszi ki a lakástakarékban tartott összeg, addig az ilyen célra jóváírt állami támogatások háromnegyede kerül a lakás-takarékpénztárakhoz.

A jellemzően kis összegű konstrukció miatt ráadásul alig épültek a megtakarításokból új lakások. Számos esetben nem közvetlen lakáscél valósult meg – jegyezte meg. Szerinte viszont a CSOK bizonyított, és időarányosan sokkal nagyobb mértékben járult hozzá az otthonteremtéshez: a 2015-ös bevezetés óta 90 ezer családot támogatott majdnem 250 milliárd forint értékben. Ezért látja indokoltnak, hogy a lakástakarékokra fordított források a jövőben egyebek mellett a CSOK bővítésének pénzügyi fedezetét biztosítsák.

Békéscsabára érkezik az Ipar 4.0 Mintagyár Országjárás

A 2017-ben indult Ipar 4.0 Mintagyárak kiemelt projekt számos eszközzel támogatja a konvergenciarégióban működő termelő kkv-k ipar 4.0 fejlesztését térítésmentesen. A program keretében minősített vállalkozások később további pályázatokban is előnyt élvezhetnek. A helyi kamarákkal közös szervezéssel, most Ipar 4.0 Mintagyár Országjárás során október 15-től 8 városba – többek között Békéscsabára is – elhozzák a szakmai workshoppal kiegészített mintagyári technológiai megoldások rövid, kedvcsináló bemutatóját. Céljuk, hogy minél több érintett kkv értesüljön a program kínálta megoldásokról.

ipar40.jpg

Hatalmas lépésekkel halad az ipar fejlődése, amelynek során az ipari folyamatok teljes digitalizációja zajlik. A gazdaság egyetlen hatalmas, intelligens információs rendszerré kapcsolódik össze. A fejlődés új kihívásokat teremt, mely a hazai kkv-kat is erősen érintik. Annak a támogatására, hogy a hazai kis- és középvállalkozások képesek legyenek e kihívásoknak megfelelni, hozták létre az Ipar 4.0 Mintagyárak kiemelt projektet.

Ipar 4.0 – ezzel a kifejezéssel egyre többször találkozhattunk. A koncepció egyfelől a szemléletmód megváltoztatásáról szól mind az egyén, mind a vállalatirányítás szintjén, másrészt a termelési folyamatok hatékony szervezéséről, melynek során az eszközök önállóan kommunikálnak és összehangoltan működnek. Az országjárás célja, hogy megmutassuk, hogy a vezető ipar 4.0 alkalmazásokat bemutató, kiválasztott mintagyárakban milyen kézzelfogható technológiai megoldásokkal ismerkedhetnek meg a látogatók.

Az Ipar 4.0 alkalmazása – a szemléletváltozás, a termelési folyamatok újraértelmezése és hatékony szervezése, mérése és az adatok elemzése – vonzó lehet a kis- és középvállalkozások számára, hiszen gyakorlatilag azonnali eredményeket hozhat. Költségcsökkentést, az értékteremtő képesség növekedését, a nyersanyagok jobb alkalmazását, termelékenység-javulást jelenthet, valamint lehetőséget nyújt arra is, hogy a vállalatok még hatékonyabban alkalmazzák (esetlegesen szűkös) emberi erőforrásaikat.

Nem utolsó szempont, hogy nem ördöngösség és nem kíván elérhetetlen befektetéseket az érintett vállalkozásoktól, hogy elindulhassanak ezen az úton: a kkv-k már elérhető áron vásárolhatnak a digitalizációhoz szükséges eszközöket, a legfontosabb lépés azonban a már meglévő adatok és információk elemzése és értékelése.

A folyamat végén a legjobbak ezüst vagy arany minősítést szereztek, mellyel később megnövekedett eséllyel pályázhatnak fejlesztési célú támogatásokra is.

És hogy pontosan hogyan is fest az Ipar 4.0 Mintagyárak kiemelt projekt folyamata?

A projekt során kkv-k úgynevezett ügyfélúton mennek végig. Az ügyfélút négy lépésből áll: regisztráció, demonstráció, felkészítés és fejlesztés.

ipar40-2.jpg

1. A kkv regisztrációval lép a programba.

2. Demonstráció keretében részt vesz legalább két mintagyári technológiai bemutatón és/vagy ellátogat az Ipar 4.0 Budapesti Műszaki Egyetem Technológiai Központjába. Ezt követően kitölt egy önértékelési kérdőívet. Ezzel eléri az Ipar 4.0 belépő szintet és átléphet a felkészítési szakaszba.

3. A felkészítés során egy szakértővel történő, több elemből felépülő közös gondolkodás és testreszabott fejlesztési program előkészítése valósul meg.

4. A tervezés keretében a kkv-k a szakértők segítségével meghatározhatják azokat a technológiai elemeket, amelyek hatékonyan beilleszthetőek a termelési rendszerükbe, és erről közös értékelést készítenek. A tervezés segítségével hatékonyan vehetnek részt a később kiírásra kerülő ipar 4.0 felhívásban.

Újdonság, hogy a projekt kínálatának első elemét, a mintagyári bemutatókból ízelítőt viszünk el az Ipar 4.0 Mintagyár Országjárás keretében nyolc városba a helyi kamarákkal közös szervezésben – mondta el lapunknak Dr. Bárdos Krisztina, az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Eger, Szolnok, Békéscsaba, Szekszárd, Kaposvár, Szombathely, Tatabánya, Salgótarján városokba érkezünk október 15-26 között. Felméréseink szerint a program kínálata közel 1000, e városok környezetében működő termelő kkv-t érint. Azt reméljük, hogy minél többen rászánják azt a körülbelül 1,5 órát, ami után egyúttal az ügyfélúton is lehetőségük lesz továbblépni.

line

Időpont: 2018. október 17. (szerda)

Helyszín: Phaedra Rendezvényközpont, (Békéscsaba, Irányi u 10.)

Részletes programot az www.ipar4.hu weboldalon találnak.