ímkézett bejegyzés

Így változik meg az élet szeptember elsejétől Magyarországon

Szeptember elsejével több területen is változik az élet: a kormány határvédelmi szabályokat vezetett be a koronavírus-járvány miatt, változnak menetrendek és született új szabály a nyelvvizsgákra, valamint a gyógyszer-felírásokra is. Az M3-as autópályán és az autók ellenőrzésében is vannak újdonságok, ahogy a felnőttképzésben is.

20200901_szeptember

Fotó: Getty Images

Mától ideiglenesen ismét visszaáll a határellenőrzés a teljes belső határon. Összesen 67 határátkelőnél ellenőrzik a forgalmat kedden 0 órától. A főszabály szerint csak magyar állampolgárok léphetnek be az ország területére, ám számukra is kötelező a kéthetes karantén.

Magyar állampolgár mehet külföldre és haza is térhet, ám a személyforgalomban Magyarországra történő belépése során ő (illetve a magyar állampolgár magyar állampolgársággal nem rendelkező családtagja) egészségügyi vizsgálaton eshet át, amelynek tűrésére köteles.

Vannak kivételek is:a magyarországi szállásukat korábban lefoglaló csehek, lengyelek és szlovákok egy – öt napnál nem régebbi – negatív teszttel bejöhetnek hozzánk, míg a visegrádi országokban korábban szállást foglaló magyaroknak is elég lesz egy negatív teszt a hazaérkezést követően.

Fertőzésgyanú

Ha a magyar állampolgár esetében az egészségügyi vizsgálat a fertőzés gyanúját állapítja meg, a fővárosi és megyei kormányhivatal, valamint az illetékes járványügyi hatóság által meghatározottak szerint kijelölt karanténban vagy – ha az nem jelent járványügyi kockázatot – hatósági házi karanténban kerül elhelyezésre.

Ha nincs gyanú

Amennyiben a magyar állampolgár esetében az egészségügyi vizsgálat fertőzés gyanúját nem állapítja meg, és

  • a magyar állampolgár magyarországi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik, 14 napra hatósági házi karanténban,
  • a nem külföldön élő magyar állampolgár magyarországi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel nem rendelkezik, 14 napra az illetékes járványügyi hatóság által kijelölt karanténban,
  • a külföldön élő magyar állampolgár magyarországi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel nem rendelkezik, 14 napra az illetékes járványügyi hatóság által kijelölt karanténban vagy hatósági házi karanténban kerül elhelyezésre.

Ingázók

A külpolitikáért felelős miniszter által – a határrendészetért felelős miniszterrel egyetértésben – meghatározott szomszédos állam polgárai és az ott élő magyar állampolgárok Magyarország területére legfeljebb 24 óra időtartamra az államhatártól számított 30 kilométeres távolságon belülre beléphetnek.

Ugyanígy a magyar államhatártól legfeljebb 30 kilométerre, itthon élő magyarok szabadon visszatérhetnek külföldről, amennyiben 24 órán belül mentek ki, és a szomszédos országban az államhatártól számított legfeljebb 30 kilométeres sávot nem hagyták el.

Közlekedés

A szigorúbb határátlépési szabályok miatt változtatott a MÁV, és szeptember elsejétől visszavonásig a nemzetközi forgalomban felfüggeszti a háló- és fekvőkocsi, illetve az étkezőkocsi szolgáltatást. A háló- és fekvőkocsikat ülőhelyes kocsikkal pótolja a MÁV-Start. a nemzetközi menetrendben egyelőre nincsenek korlátozások a vonatközlekedésben.

A BKK is változtat, hiszen kedden – számos szigorítással és változtatással – elkezdődik a tanév. Érvénybe lép a tanítási időszakban érvényes menetrend, ráadásul a tumultus elkerülésére vagy enyhítésére a forgalmasabb vonalakon olyan menetrendet vezetnek be, ami reggel 8 óra után is biztosítja a csúcsidei kapacitást. Az egyes járatok menetrendje a BKK honlapján olvasható.

Változik a forgalmi rend az M3-as autópálya több szakaszán

Több mint két kilométeren újul meg az autópálya külső sávjának két szakasza a Budapest felé vezető oldalon: a 48-as és a 49-es kilométer között Aszód térségében, valamint az 59-es és 60-as kilométer között Hatvan környékén. Felújítják a Nyíregyháza felé vezető oldalon lévő ecsédi és horti pihenőhelyek átvezető útjait is.

A kivitelezés ideje alatt szakaszosan, úgynevezett 2+1+1 sávos forgalomterelés lesz érvényben. Ez azt jelenti, hogy a Nyíregyháza felé vezető oldalon a forgalom a leálló- és a külső sávon haladhat, a Budapest felé vezető oldalról pedig egy sávot átterelnek a Nyíregyháza felé vezető oldal belső sávjára. A Budapest felé vezető oldalon pedig csak a belső sávot lehet majd használni 80 kilométer/órás sebességkorlátozás mellett.

A pihenőhelyeket a felújítási munkák idejére lezárják.

Gyógyszerkiváltás

Tekintettel a megemelkedett koronavírus-esetszámokra, a gyógyszerfelírás szeptembertől továbbra is elintézhető lesz telefonon, ezt a lehetőséget a tervekkel ellentétben nem szüntetik meg – közölte korábban az emberi erőforrások minisztere.

Azonnali fizetés

Kibővül az azonnali fizetési rendszer. Az új tranzakciós körbe jellemzően a vállalati kötegelt; az értéknapos és rendszeres átutalások és a vállalati kötegelt fizetési kérelmek tartoznak. Ezeken keresztül rendezi sok cég az alkalmazottak bérét.

Nyelvvizsgák

Ősztől nem csupán veszélyhelyzeti intézkedésként alkalmazható, hanem és beépül az általános gyakorlatba az online nyelvvizsgázási lehetőség: az erre alkalmas és megfelelően felkészült vizsgaközpontok újabb határidő meghatározása nélkül, a továbbiakban is szervezhetnek online nyelvvizsgát. Ez az akkreditált vizsgahelyszín helyett elektronikus úton bárhol, akár otthon is letehető.

Autók

A tisztább és biztonságosabb közlekedés érdekében a keddtől érvénybe lépő új szabályok révén szigorodik a korábbi típusjóváhagyási és a teljes európai piacfelügyeleti rendszer, fokozódik a vizsgálatok minősége és függetlensége, valamint erősödik az uniós piacon már forgalomban lévő gépkocsik ellenőrzése – közölte az Európai Bizottság.

Felnőttképzés

Szeptember 1-jén indul a megújult felnőttképzési rendszer és megváltozik az, mi számít felnőttképzésnek. Az új definíció alkalmazása azonban nem jelenti azt, hogy minden képzést vagy oktatást nyújtó szolgáltató valamennyi tevékenysége automatikusan felnőttképzési tevékenységnek minősül.

  • A felnőttképzési törvény hatálya ezentúl kiterjed a szervezett célirányos kompetenciakialakításra és kompetencia-fejlesztésre irányuló, szervezetten megvalósuló oktatásra és képzésre.
  • A kompetencia alatt olyan ismeretek, készségek és képességek összességét értjük, amely által a személy egy adott területen képes meghatározott döntésen és a megvalósításon alapuló eredmény elérésére.

Az elindított képzések esetében az új Felnőttképzés Adatszolgáltatási Rendszerébe (FAR) kell a képzőknek a képzésekről adatokat szolgáltatniuk. Ezzel a cél a mérhetőség javítása és ennek fő eszközeként a pályakövetési rendszer alapjainak megteremtése.

Forrás: infostart.hu

Kampány indul a hazai termékek népszerűsítésére

Napokon belül kampányt indít a kormány a magyar termékek népszerűsítésére – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteken Facebook-oldalán.

kabinetiroda

Dömötör Csaba hangsúlyozta, a magyar áruk választása a magyar munkahelyeket védi.

Emellett csökkenthetjük Magyarország függőségét, erősíthetjük a magyar gazdaságot és a környezetet is jobban kímélhetjük, ha a külföldről behozott, gyakran több ezer kilométert utazó áruk helyett a magyar termékeket választjuk – mondta a parlamenti államtitkár.

Forrás: MTI

Véget ért a rendkívüli jogrend

Megjelent a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvény, valamint a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló jogszabály a Magyar Közlönyben szerdán este.

covid_19

A veszélyhelyzet megszüntetéséről a kormány dönt, és az időpont ismertté válása után veszti hatályát a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény, írja az MTI.

A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló törvény kihirdetésével a kormány lehetőséget kap arra, hogy az országos tisztifőorvos javaslatára, a miniszter előterjesztése alapján egészségügyi válsághelyzetet rendeljen el, amely járványügyi készültségnek minősül.

Ennek idején a betegek ellátása az egészségügyi válsághelyzeti ellátás keretében történik.

Az egészségügyi válsághelyzet legfeljebb hat hónapig tarthat, kivéve ha a kormány annak hatályát meghosszabbítja.

Noha korábban szó esett arról, hogy változhatnak a maszkviselés szabályai, a Magyar Közlönyben leírtak szerint minden marad a régiben: a boltokban és a tömegközlekedési eszközökön ezt követően is kötelező lesz – kivéve a 6 éven aluli gyermekeknek – valamilyen módon eltakarni a szájat és orrot, illetve a vendéglátóhelyeken dolgozóknak is maszkot kell hordani.

Az idősek vásárlási idősávja megszűnik, hiszen ennek további szabályairól nem esik szó a Magyar Közlönyben, nincsenek megszabott időkorlátok a bolti vásárlásokra nézve.

Ennek értelmében ezentúl 9 és 12 óra között már nem csak a 65 év felettiek vásárolhatnak majd az élelmiszerüzletetekben, drogériákban, piacokon és gyógyszertárakban.

Felülvizsgálná a kata jelenlegi szabályozását az MKIK

Felülvizsgálná a kisadózó vállalkozások tételes adójának, a katának a jelenlegi szabályozását a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), megakadályoznák, hogy egyes munkáltatók katásként alkalmazzák a valójában munkaviszonyban dolgozó alkalmazottakat – mondta Parragh László, az MKIK elnöke a Magyar Nemzetnek, hangsúlyozva. hogy a módosítás a gazdaság érdekét szolgálná, a katásokat nem érné hátrány.

Javaslataik között szerepel például, hogy a katás vállalkozásnak és üzletfelének adatot kell szolgáltatnia abban az esetben, ha egymás közötti ügyleteik egy évben meghaladják a hárommillió forintot. Jelenleg is van ilyen szabály, az értékhatár most egymillió forint.

Az elnök hozzátette: nemcsak az összeget emelnék meg, de kiegészítenék a passzust úgy, hogy a 3 millió forint feletti rész után bizonyos mértékű (akár 40 százalékos) adót kellene leróni.

Júliustól kötelező az online számla adatszolgáltatás

A NAV felé történő számla-adat­­szolgáltatási kötelezettség áfaértékhatára 0 forintra csökken, így többek között az alanyi adómentes és a katás vállalkozásoknak is fel kell készülniük erre. Az új tb-törvény azért fon­tos, mert a munkavállalókat, a társas vállalkozókat és a fel­­adatukat megbízási jogviszony keretében ellátó személyeket érintő változásokat is tar­­talmaz.

online_szamla

Minden belföldi számla adattartalmát várja a NAV 4 naptári napon belül – a kézi kitöltésűt is –, a félmilliós áfatartalomnál ez egy napra csökken, a késve történő küldés is jobb, mint a pótlás. Gyakorlatilag szinte minden számlára igaz, ha a vevőnek adószáma van, azt ki kell követelni, az eladó addig ne állítsa ki a számlát.

„Mezítlábas” magánszemélynél ez más, a tévét azonban veheti ő is, meg adószámos vállalkozás is, és ennek az áfaáthárításnál, illetve a költségelszámolásnál is lehet jelentősége. A felvásárlási jegy és a kézi nyugta továbbra sem adatszolgáltatás tárgya.

Orvoshoz megy a hivatásos so­­főr, ő kaphat a számlázóprogramból nyugtát is, de ha költségként el akarja számolni, akkor rendes számlát kérhet, és azt kell kapnia. Az oktató cégek is folyamatosan kérdezik majd az ügyfelet, hogy melyik kell neki.

Ingatlan-bérbeadásnál nem lesz kötelező az adatszolgáltatás, az ugyanis tárgyi adómentes, és ez akkor is így van, ha lakás vagy csarnok bérbeadásáról van szó.

Irinyi Terv 2020

Idén is megjelent az Irinyi Terv, melynek célja a magas hozzáadott értékű, nemzetközi piacokon is versenyképes termékek kifejlesztésének és piacra vitelének támogatása.

irinyi_terv

A felhívás 2019-ben is nagy népszerűségnek örvendett, hiszen 87 támogatási kérelmet nyújtottak be a vállalkozások 16 milliárd forint értékben. A szakmai elbírálást követően a támogatásra javasolt húsz projekt érdemben járult hozzá a hazai ipar növekedéséhez.

Irinyi Terv 2020

Az idei évben március 4 és 25 között fogadják a támogatási kérelmeket.

Pályázatot nyújthatnak be kis- és középvállalkozások, egyéni cégek, szövetkezeket, akik magyarországi telephellyel rendelkeznek, foglalkoztatási létszámuk minimum 1 fő volt, valamint éves beszámoló szerinti árbevétele vagy mérlegfőösszege meghaladja a projekt elszámolható összköltségét.

A következő ágazatok vállalkozásai nyújthatják be támogatási kérelmüket: élelmiszeripar, egészséggazdaság, járműipar, zöld gazdaság, IKT szektor, elektronikai ipar, speciális gépgyártás, valamint azon tevékenységű cégek, amelyek noha nem tartoznak a fenti felsorolásba, de igazolni tudják hogy projektjük illeszkedik a program által meghatározott célokhoz.

Támogatás igényelhető:

–        kapacitásbővítésre,

–        új létesítmény létrehozására új helyrajzi számon,

–        termékkínálat bővítésére,

–        termelési folyamatot alapvetően megváltoztató beruházásokra,

–        termékek piacra vitelére,

–        kutatási és fejlesztési tevékenységekre,

–        iparjogvédelemre,

–        energetikai beruházásokra, valamint megújuló energiát használó rendszerek telepítésére.

A leendő nyertesnek vállalnia kell, hogy projektjét 3 évig fenntartja, továbbá a támogatási összeg 100%-nak megfelelő biztosíték nyújtása is kötelező pénzügyi intézmény által vállalt garancia, készfizető kezesség vagy óvadék formájában.

A támogatás mértéke kategóriától függően akár 40% is lehet. Az igényelhető összeg minimum 50 millió, maximum 400 millió forint lehet.

Induló vállalkozások is pályázhatnak, esetükben azonban kizárólag a legkisebb támogatható mérettel rendelkező projekthez nyújtható támogatás.